KotelezoBiztositasOnline24.hu

Kötelező biztosítás 2012 - KGFB

A KGFB-t módosították, így 2011-ben is meg kellett ismerkednünk néhány új dologgal a kötelező biztosítás váltás kapcsán. 2012-ben ismét a díj dönt?

A kötelező biztosítás váltás esetén nem csak a díjak összege számít! Jó példa erre a Máv Ábe, akik 2008-as évre a legkedvezőbb díjat adták és összeroppantak még abban az évben, sok károsultat (és károkozót!) hagyva maguk mögött.

kötelező biztosítás kalkulátor

Érdemes olyan kötelező biztosítást választani, amely értéket képvisel. Az Ön esetében ez az érték lehet, hogy csak „biztonságot” jelent, de ha a fenti eseményeket figyelembe vesszük, nem is biztos, hogy elhanyagolható, hiszen több száz Máv-os károkozást nem fedezett a biztosító! Ezekben az esetekben, az érvényes KGFB -vel rendelkezőknek kellett kifizetniük, a biztosítójuk helyett a károkat, amelyek között tucat számmal voltak a milliós tételek!

Évi pár ezer forintos többletért, még érdemes annak a KGFB -jét választani, akik „stabilak”, anyagi lehetőségeik szinte korlátlannak tűnnek és régóta a magyar piacon vannak.

Garancia természetesen semmire sincs, a pénzügyi válság épp úgy megtépázhat egy nagy céget, mint egy kisebbet (sőt), viszont a kockázat mindenképp kisebb egy nagy biztosító KGFB -jénél.

Akkor lássuk, milyen változások érték a kötelező biztosítást 2010 és 2011-ben:

  • Korábban, a KGFB díjfizetést A00 fokozatban kezdtük, majd a biztosító a szükséges ellenőrzés után, váltott át a megfelelő bonus fokozatra és jóváírta a különbséget,
  • A korábbi 30 nap helyett, immár 60 nap fizetési határidő áll rendelkezésünkre a KGFB díjának befizetésére,
  • KGFB díj nemfizetés esetén, már nem veszítjük el a KGFB -nk bonus fokozatát,
  • a KGFB évváltás, a KGFB szerződés megkötésének dátumához igazodik, nem a naptári évfordulóhoz,
  • a KGFB díját a hengerűrtartalom helyett, a gépjármű teljesítménye fogja meghatározni,
  • beveztésre került a 30%-os baleseti adó.

Kötelező biztosítás váltásnál, a váltás napja előtti harminc nap áll rendelkezésünkre, hogy megtegyük a szükséges lépéseket.

Kötelező biztosítás váltás menete biztosítás kalkulátorral:

  • első lépésként, a kötelező díjának meghatározásához szükséges adatokat kérdezzük meg Öntől, majd
  • megjelenítjük a biztosító társaságok kötelező díjait, ami alapján gyorsan áttekinthető, megéri-e a KGFB váltás?
  • ha úgy dönt, hogy átszerződik, a következő lépésben meg kell adnia a kötelező biztosítás ajánlatához szükséges további adatait,
  • majd az általunk e-mailben kért okmányokat feldolgozzuk és továbbítjuk az új biztosítójának.

Lényeges, hogy a tőlünk kapott ajánlat, csak 60 napig érvényes. A kötelező biztosítás 2012 díját mindenképpen be kell majd a biztosítónak fizetni, mivel a fedezet csak akkor él, függetlenül attól, hogy a biztosító küldött-e csekket, vagy sem!

A kötelező váltás menete alább áttekinthető. A nálunk kötelező biztosítás kalkulátor segítségével végrehajtott kötelező váltással kapcsolatban, az összes teendőt árgaranciával elvégezzük. Nézzük a KGFB váltás lehetőségeit röviden összefoglalva!

A meglévő kötelező biztosítás felmondása:

Az új szabályozás alapján, már naptári fordulót megelőző 30. nappal fel kell felmondani biztosításunkat. A felmondásnak szükséges beérkeznie az évfordulót megelőző 30. napig! Kényelmesen faxon, biztonságosan pedig ajánlott levélben lehet felmondani a kötelezőt. A fax visszaigazolását és az ajánlott levél igazolását tartsuk meg! A kötelező biztosítás kalkulátorunkkal kötött KGFB felmondását vállaljuk, a meghírdetett időpontig.

A kedvezőbb díjú kötelező biztosítás kiválasztása:

Néhány adat megadása után, az új KGFB díjait, minden biztosítótól megmutatjuk Önnek, így egyszerűbb a kötelező biztosítás váltás a biztosítás kalkulátorral.

A kötelező biztosítás BM fokozatának igazolása:

A kötelező biztosítás váltáshoz szükséges BM fokozat igazolását, az új biztosító kéri le egy adatbázisból, ehhez csak a biztosító megnevezésére és a helyes kötvényszám megadására van szükség a KGFB kalkulátorban.

A kötelező biztosítás díjfizetése:

Az új törvényi szabályozás szerint a biztosítóknak 60 nap áll rendelkezésére, hogy az új KGFB -t kötvényesítse. Sajnos előfordulhat, hogy ez nem történik meg 60 nap alatt, de nekünk akkor is fizetnünk kell, ha a biztosító elfelejti küldeni a KGFB csekket! Előfordulhat, hogy a biztosító megszünteti a KGFB szerződésünket nemfizetés miatt. Jó hír viszont, hogy 2010-től nem veszítjük el a BM fokozatunkat és nem kell A00-ról kezdeni mindent. Fizethetünk utalással, vagy a biztosító egyik fiókjában is.

Kár történt: milyen károk rendezhetők a kötelező biztosítás segítségével?

Mindig legyen nálunk baleseti kárbejelentő, mert ha ismert a károkozó, ki tudjuk tölteni a helyszínen. Ha nincs az autóban, akkor kockás papíron is rögzíthetők a történtek. A biztosítónktól kell kárfelvételt kérni, amennyiben a károkozónak nincs kötelező biztosítás szerződése. Ebben az esetben bírósági úton rendezhetjük a kárt. Mindenképp szükség van rendőrre, amennyiben a felelősség kérdése vitatott, mivel a kártérítés, csak a felelős megjelölésével kezdődhet meg, a felelős KGFB-jének a terhére.

KGFB -nk terhére, csak ismert károkozóval szemben fizet a biztosító, egyébként csak CASCO biztosításra fizetnek. A CASCO biztosításból, már nem csupán a hagyományos teljes körű CASCO biztosítások vannak, hanem léteznek csak törés vagy lopás CASCO biztosítások is. KGFB és CASCO biztosítások együttkötése esetén, még komolyabb kedvezmények vannak, melyek a -30-40%-ot is elérhetik!

Kiegészítő gépjárműbiztosítás termékek:

- Vételár-biztosítás, amely egy totálkár esetén nem a gépjármű pillanatnyi, hanem vételi árát téríti.

- Gumi biztosítás, amely új gépjármű abroncsára köthető, javítást, de cserét is térít.

- Használtautó garanciabiztosítás a gyári garanciát követően, 5 éves korig nyújt műszaki garanciát.

- Asszisztencia biztosítás, gyári asszisztenciával megegyező szolgáltatást biztosít a használt gépjárműre.

Kötelező biztosítást kínáló biztosítók:


A kötelező biztosítás váltásának menete

2012-05-12 06:06:00

A 2010-es kötelező biztosítás törvényi változása alapján, a teljesítmény alapú díjszámításra tértek át a köbcenti alapúról. Így a nagyobb teljesítményű autók többet fizetnek. Erre a lépésre a biztosítók azért szánták rá magukat, mivel a gyártók egyre kisebb lökettérfogatból, egyre nagyobb teljesítményt csaltak elő, amivel a kockázat nőtt.

tovább a A kötelező biztosítás váltásának menete hírre



A kötelező biztosítás kedvező kárráfordítása miatt szigorodik a kárrendezés

2012-05-04 03:01:00

A biztosítók a több éves KGFB díjcsökkentés miatt, most sokkal jobban oda kell, hogy figyeljenek a kárráfordításra, mivel könnyen veszteségbe fordulhat az üzletág. Ezzel az autósoknak sokkal alaposabb kárrendezésre kell, hogy számítsanak.

tovább a A kötelező biztosítás kedvező kárráfordítása miatt szigorodik a kárrendezés hírre



Hiba volt megszüntetni az év végi kötelező biztosítás kampányt?

2012-04-27 06:01:00

Sok autós nincs tisztában az év közben kötött kötelező évfordulójával. A legtöbben a novemberi kampányra várva próbálnak meg biztosítót váltani, vagy a 30 napos felmondási határidővel nincsenek tisztában és az évfordulót megelőző napokban próbálkoznak egy biztosítás váltással.

tovább a Hiba volt megszüntetni az év végi kötelező biztosítás kampányt? hírre



Drága a kötelező biztosítás, ha nem fizetünk időben

2012-04-05 13:18:00

A biztosítók többszöri felszólítást követően felmondják a KGFB szerződést, ha nem fizettük be a díjat. Ennek következményeképpen már nem veszítjük el a bónusz-malusz besorolásunkat, de rendkívül megdrágul a biztosításunk díja.

tovább a Drága a kötelező biztosítás, ha nem fizetünk időben hírre



A kötelező biztosítás piac jövője

2012-03-30 11:06:00

A KGFB ágazatnak súlyos probléma az alcsony díj. Mivel a biztosító váltás trendje a kevés eladott új autó miatt lassan tolódik ki a novemberi szezonból, mindig lesz egy-két biztosító, aki az utolsó novemberi kampányra hivatkozva, alacsony díjakat fog meghirdetni.

tovább a A kötelező biztosítás piac jövője hírre



Az év közben történő kötelező biztosítás váltásban alig vannak kedvezmények

2012-03-15 18:38:00

A biztosítók már 2011. október végén meghirdették az aktuális KGFB díjaikat a 2012-es évre. A feltüntetett kedvezmények a novemberi kampányidőszakra vonatkoznak elsősorban, az év közben váltókról egyenlőre elfeledkeznek a biztosítók.

tovább a Az év közben történő kötelező biztosítás váltásban alig vannak kedvezmények hírre



A kötelező biztosítás befizetése lassan aktuális lesz

2012-02-11 11:18:00

Február végén legkésőbb be kell fizetni a KGFB díját, de idén már nem veszítjük el a bónuszt akkor sem, ha a biztosító felmondja a szerződést.

tovább a A kötelező biztosítás befizetése lassan aktuális lesz hírre



A kötelező biztosítás területén, lehet gondjuk az autósoknak a baleseti adóval

2012-01-07 12:06:00

Azok az autósok, akik a tavalyi év folyamán váltanak KGFB-t, vagy évközben vásárolták a gépjárművet, a biztosítójuk új csekket küld a 2012-es évre eső arányos biztosítási díj 30%-át kitevő baleseti adóról.

tovább a A kötelező biztosítás területén, lehet gondjuk az autósoknak a baleseti adóval hírre



Kötelező biztosítás kampányzáró

2011-12-21 15:18:00

A KGFB kampány decembr 31-el zárul, aki december 1. éjfélig eljuttatta a felmondását a biztosítójához, még tíz napig köthet új szerződést.

tovább a Kötelező biztosítás kampányzáró hírre



Kötelező biztosítás emelkedett díjai

2010-03-24 15:32:00

A kötelező biztosítás kampánya után jelentősen emelkedtek a árak. Míg a kampányban 25 ezer Ft volt az átlagdíj, a kampány után ha valaki KGFB-t szeretne kötni új autójára, most 40 ezer Ft kell fizetnie.

tovább a Kötelező biztosítás emelkedett díjai hírre



| Kötelező Biztosítás Kalkulátor | KGFB Díjszámítás | KGFB Hírek | KGFB díjkedvezmények 2012 |